Tragédia a 2010-es LOVEPARADE-en

Gyász és megdöbbenés uralta vasárnap Németországot, egy nappal azután, hogy Duisburgban a világ legnagyobb technozenei fesztiválja valóságos horrorrendezvénnyé vált. A vasárnap délelőtti mérleg: 19 halott és több mint 340 sebesült, közülük többnek az állapota válságos.

A duisburgi rendezvényre - az immár hagyományos LoveParade-re - a technozene rajongói gyűltek össze. A részvevők száma hírek szerint meghaladta az egymilliót. A pánik az egykori teherpályaudvarnál, a rendezvény közelében, egy alagútban tört ki. Szemtanúk arról számoltak be, hogy rendőrök emberek ezreit próbálták visszatartani attól, hogy bejussanak a Love Parade már túlzsúfolt területére. A körbekerített területnél az emberáradat összesűrűsödött, egyesek már vissza akartak fordulni. Az alagút szűknek bizonyult, nem lehetett se előre, se hátra menni. A hazafelé, illetve a rendezvényre tartó emberek körében pánik, dulakodás tört ki, és az emberek egymást taposták agyon.

Angela Merkel kancellár és Christian Wulff államfő mélységes megdöbbenésének adott hangot a történtek miatt, és azonnali vizsgálatot követelt. Szombat esti értesülések szerint a szervező hatóságok, de a rendőrség is súlyos mulasztásokat követtek el, és mind többen követelték a felelősség feltárását - jelentette Pietsch Lajos, az MTI tudósítója.

A rendezvényt biztonsági okokból azonnal nem szakították meg, hogy a pánikot ne fokozzák tovább. A német vasút rendkívüli szerelvényeket indított a helyszínre az emberek elszállítására, és hasonló célból több száz busz érkezet Duisburgba. A sebesülteket mentőhelikopterek szállították el. Szombat késő este a rendezvénynek hivatalosan is véget vetettek. Késő esti értesülések szerint több személyt újra kellett éleszteni, és a hatóságok nem zárták ki, hogy a halálos áldozatok száma tovább növekszik. Este még csak 15 halottról szóltak a hírek, de a késő éjszaka órákban tovább nőt a tömegpánik áldozatainak száma: a legújabb jelentések szerint 16 ember a helyszínen vesztette életét, s további két ember a kórházba szállítást követően halt bele sérüléseibe. A vasárnap délelőtti mérleg már 19 halott és több mint 340 sebesült.

A történtek rendkívüli sokkot okoztak Németországban. A hatóságok külön telefonvonalat létesítettek, amelyen keresztül a hozzátartozók érdeklődhetnek. A technozene rajongóinak partiját harmadik alkalommal rendezték meg a Ruhr-vidéken, korábban - 20 éven át - mindig Berlin volt a helyszín. A nyitott teherautók, rajtuk a zenekarokkal azonban a korábbi évektől eltérően nem a belvároson keresztül hajtottak végig, hanem körbejártak a lezárt területen.

Hannelore Kraft, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány újdonsült miniszterelnöke részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. "Az egész tartomány, az egész ország gyászol" - hangsúlyozta Hannelore Kraft.

A szombaton Duisburgban történtek sokak szerint - legalábbis rövid távon - a Love Parade-rendezvények jövőjét kérdőjelezik meg.

Forrás: ilovetechno.hu

  • Tragédia a 2010-es LOVEPARADE-en
Your rating: Nincs Average: 5 (1 vote)
Groups: